Tervezés éve: 2020
Tervező: Bianki Dániel
Állapot: Megvalósulás alatt

Bruttó szintterület: 120+160 m2

Csendes, kertvárosias környezetben két szomszédos épületet alakítottunk át. Az egyikből műterem lesz, a másikból lakóház.
A megbízó modern épületet szeretett volna, ezért a meglévő épületek formavilágát lecseréltük kortárs, minimalista megjelenésre. Mindkét házon nagy üveg felületű helyiségek lettek keleti irányba tájolva. Ezekre fix lamellás árnyékolókat terveztünk. Az épületek karakterét az alacsony hajlásszögű félnyeregtetős kialakítás és a lamellás árnyékolású üveghomlokzat határozza meg.A környezet sokszínű, az utcában minden épület más-más stílusjegyeket hordoz, ezért úgy gondoltuk, hogy az eddigiektől eltérő homlokzati megjelenés tovább fogja színesíteni az utcaképet.

Repülőgépgyártó csarnok, összeszerelő műhely.

Nettó hasznos alapterület: 1150 m2

Tervezés éve: 2012

Tervezés éve: 2021
Tervező: Bianki Dániel
Állapot: Megvalósulás alatt

Bruttó szintterület: 278 m2

Bükkszentkeresztre terveztünk családi házat egy kedves barátom és családja számára.
A telek jelentős lejtéssel rendelkezik, de szép a környező dombokra való rálátás.
Az épület tervezésekor fontos szempont volt a költséghatékonyság mellett a tájba illesztés is.
A házat szinteltolásos elrendezéssel terepre illesztettük. Emiatt a várható földmunka költsége kevesebb lesz, mint bevágás, vagy feltöltés esetén.
Az egyszerű és keskeny épülettömeg téráthidaló szerkezetei nem igényelnek vastag keresztmetszetű tartókat, ezzel szintén költséget lehet megtakarítani.
A tető nyári hőterhelésének csökkentése miatt halvány szürke színű cserépfedést választottunk, a megszokott piros, vagy a ma divatos antracit szürke helyett.
Az épület hővisszanyerős szellőzéssel megfelel a jelen energetikai előírásoknak és az előírt 25%-os megújuló energia hasznosításnak való megfelelést is teljesíti a tetőre telepített napelemekkel.

Tervezés éve: 2021
Tervező: Bianki Dániel
Állapot: Koncepció tervek

Bruttó szintterület: 1163 m2

Szilvásváradra terveztünk szálláshely épületeket még a télen.
Két telek, három különálló épület, más-más célcsoportnak tervezve.
Az első "A" épület kisebb családoknak, pároknak készülne. 3 apartman került kialakításra benne.
A második "B" épület nagycsaládosoknak készülne, 8-9 fő befogadóképességgel.
A harmadik "C" épület közös belső udvarral lett kialakítva, közösségi helyiségekkel. Alkalmas baráti társaság fogadására, vagy akár egy kisebb helyi konferencia vendégeinek fogadására is, 6 db 3-4 fő befogadó képességgel rendelkező apartmannal.
Külső udvari medencék helyett úgy döntöttünk, hogy inkább minden apartmanhoz külön-külön jacuzzi készüljön.
Falusi lakókörnyezet, oldalhatáron álló beépítés, magastetős kialakítás volt az előírás, "kockaházas" környezet, még ha a két szomszédos épületen ez nem is látszik.
Kicsit játszottunk a tetőidomokkal.

Tervezés éve: 2020
Tervező: Bianki Dániel
Állapot: Megvalósulás alatt

Bruttó alapterület: 550 m2

Ritkán adódik olyan tervezési feladat, ahol a tervező és megbízó ízlésvilága megegyezik. Ez a terv ezen tervezői és megbízói ízlésvilágot tükrözi, mely egy neves üzletembernek készült, aki azon kívül, hogy szereti az extrém sportokat, exkluzív sportkocsi gyűjtő is egyben. A ház modern megjelenésű, földszintes, zöld tetős megjelenésű, nagy méretű üveg és árnyékoló felületekkel, de mindezt oly diszkrét módon értük el, hogy az épületet a földbe süllyesztettük, így az arra látogató az épületből szinte semmit sem észlel. A ház valódi pompája a tópart felől tárul fel, mely egyébként magánterület.

Tervezés éve: 2020
Belsőépítészeti tervező: Bianki Dániel DLA
Állapot: Megvalósulás alatt

Bruttó alapterület: 2100 m2


Apartman hotel – felújítás és átalakítás - belsőépítészet:

Meglévő vasbeton vázas épületszerkezet, volt irodaépület belső átalakítása szálláshely épületté.
A Tisztelt Megbízó ipari terület környezetében lehetőséget látott az épület tágabb környezetében történő városfejlesztések miatt szállás kialakítására, ezért a belső folyosós elrendezésű zárt irodás kialakítást módosítva 30-45 m2 méretű apartmanokat alakít ki a külső környezet teljes felújításával, parkoló, díszpark létrehozásával.

Tervezés éve: 2018 - 2020
Tervező: Bianki Dániel
Állapot: Megvalósulás alatt

Bruttó alapterület: 930 m2

Kazincbarcika - Irodaépület - felújítás és átalakítás, energetikai korszerűsítés:

Rendkívül korszerűtlen, régi irodaépület pályázati forrásból megvalósított felújítása és átalakítása. A homlokzati megjelenés a Kolorcity, avagy „Kazincbarcika a színes város” mottójába illeszkedő színes kompozíció, mely a városban eddig elkészült utólagos figurális (ember, állat, tárgy ábrázolás) homlokzatfestéseitől eltérően geometrikus háromszögekből alkotott rács mintát ábrázol színes betét elemekkel.

Tervezés éve: 2011
Tervező: Bianki Dániel
Hasznos alapterület: 160 m2
Állapot: Nem épült meg

A bánya tulajdonosa az irodaépület megtervezése ügyében keresett meg, mellyel a dolgozók komfortérzetén szeretett volna javítani az irodakonténerek kiváltásával.

A megjelenésénél figyelembe vettem a területre jellemző mezőségi építészet hagyományait, ilyen pl. a tornácos elrendezés és az oromfalak által közrefogott magastető. A földszinti határolófalak édesvízi mészkőburkolattal készülnek a fűtetlen előteret kivéve, mely árnyékfugás fémlemezburkolatot kapott. Az emeleti határolószerkezet elé kettős fa léc burkolat kerül kültéri cseresznye lazúr felületkezeléssel. Szintén a hagyományoknak való megjelenés miatt döntöttem a magastető cserépfedése mellett, de a kortárs építészetnek megfelelő ereszkinyúlás nélküli változatban, fekvőeresz kialakításával.

Tervezés éve: 2014
Tervező: Bianki Dániel DLA - Barcika Szolg. Kft tervezőjeként
bruttó alapterület:1338 m2
Állapot: Megvalósult 2015-ben

Az épület energetikai korszerűsítése érdekében Kazincbarcika Város Önkormányzata 2013 januárjában pályázatot nyújtott be KEOP-5.5.0/A/12-2013-0319 számon, melyet megnyert.
Az energetikai korszerűsítés építészeti vonatkozása az épület utólagos homlokzati szigetelése, lapos-tető szigetelés, valamint kültéri nyílászárók cseréje.
Az épület eredeti terveit a Lakóépület Tervező Vállalat készítette, a szerzői jogok ügyében egyeztettem a Borsod Megyei Építész kamarával.

Tervezés éve: 2013-14
Tervező: Bianki Dániel DLA - Barcika Szolg. Kft tervezőjeként
hasznos alapterület ~ 3400 m2
Állapot: 2017-ben megépült

A Kazincbarcikai Önkormányzat inkubációs irodaházzá alakította az évekig használaton kívüli központi általános iskola épületét svájci pályázati finanszírozás segítségével.

Az épület leromlott állapota miatt injektálásos pinceszigeteléssel került felújításra, a homlokzati nyílászáró cserén, homlokzati hőszigetelésen, valamint lapostető szigetelésen túlmenően.

Az eredeti épület az 1960-es évek elején épült lapos tetős kialakítással, melyre a 1990-es években beépítetlen magastető került. Az épület 2013-ban helyi védettséget kapott.

Az épületben működik a kazincbarcikai városi televízió. A felújítás során az épület korszerű gépészeti rendszerrel lett felszerelve, központi klíma és szellőzés működik benne.

Az épület eredeti terveit a Budapesti Lakóépület Tervező Vállalat készítette.

2. oldal / 2
Copyright © 2024 | BDdesign - Minden jog fenntartva - Az oldalt készítette: RENDY By Uitemplates

Cím: 3525, Miskolc, Árok utca 5.
Telefon: +36 30 / 237 - 6990
E-mail: info@bddesign.hu
Időpont egyeztetés telefonon: Hétfő - Péntek 9-17 óráig

Cím: 8624 Balatonszárszó, József Attila utca 48.
Telefon: +36 30 / 237 - 6990
E-mail: info@bddesign.hu
Időpont egyeztetés telefonon: Hétfő - Péntek 9-17 óráig